A szüleim elváltak 11éves koromban. Nehéz iőszak ez egy gyerek életében. A tesóm 13 volt, nem sok hiányzott neki a "high school"-hoz. Már az általánosban veszélyes gyerek volt, bár ekkor még nem ő kereste a bajt, a baj kereste őt. Hamar kiválasztotta magának a balhés élet. High schoolba lépésekor ő már a Hajógyárin bulizgatott. Nem kell bemutatni a helyet gondolom. Megfékezhetetlen gyerek lett belőle. Én a hugi esküdöztem szeretett szüleimnek hogy éles külömbség lesz köztem és a testvérem között. - Tudni illik anyukánk nem viselte túl jól apánk elköltözését. Persze mi anyával maradtunk, mi közdöttünk meg az akkor élet nagy problémájának mondhatnó " minden rajtunk csattan" napokat, heteket, éveket. Hamar elszakadt nála az a bizonyos cérna. - Még az is tett a lapátra, hogy én olyan apás voltam, hogy azt nehéz elmagyarázni. Minden nap beszéltem vele telefonon (ami akkor még tényleg csak arra volt, hogy mindig tudjak apucival sunyiba vagy "csak úgy" telefonálni. Felmerülhetett a kérdés most, Mi az hogy sunyiba a saját édesapámmal??? Igen szarul hangzik de néha tényleg titokban beszéltünk. Ugyan is minden naposak voltak az anya vs. gyerekek viták, ami mindig rajtam csattant a legvégén, mert tesóm anyás volt, anyám a tesóm felé nyújtott hálájából én kaptam a pofonokat, nyakleveseket, kiabálásokat. Ilyenkor persze egyből felhívtam a védelmező Apámat. Hamar rendett tett mindig ( telefonon keresztül, 30km-ről odébbról) Mi ez ha nem szupererő?! Hamar leteremtette anyámat, hogy ne essen bántodásom mert rossz vége lesz. Persze ez a telefonbeszélgetés végéig tartott, utána jött (én már a szobám ajtaját becsukva, az agyán ülve reszketve vártam a "házisárkány" jöttét). Jött is, messziről hallottam ha ő, szerettet anyám jön fel a lépcsőn szobámhoz közeledve. Melyik gyerek ne ismerte volna fel a dühös lépteket?! Odaért az ajtómhoz és feltépte azt, elmondta mennyire féreg a viselkedésem, hogy azt a férfit akit elüldözött maga mellől, fel merészeltem hívni, én, tulajdon lánya, hogy pocskondiázzam őt, aki főz, mos rám "szaros kölyökre", hálátlan vagyok. - Majd 14. életévembe lépésem elött egy nappal, jött a hős Apám, magához költöztetett. Persze nem kell mondanom életérzés megvolt mondhatom... freedom... leírhatatlan. Én ekkor még minetek ellenére normális gyerkőc voltam, nem dohányoztam ( persze erősem próbálkoztam, de minden első slukknál fulladtam és levegőért imádkozam) nem használtam semmit, még alkoholt sem nagyon ittam. Eközben báttyó maradt anyával, hamar helyre állt a lelkibéke. Ő ott én itt, elérhetetlen vagyok. Tesóm sem viselte jól a helyzetet de másképp vezette le a feszkót, kerülte anyával a konfliktust. Elment kibulizta magát a "remek" kis társaságával, majd hazament és csend, nyugalom, béke, szeretet. Anyám valamit sejtett, hogy lehet hogy nem kakaóscsigára és cherrycoke-ra költi a zsebpénzt mint a többi 15-16 éves gyerek, de rémálmából felkelve sem gondolta volna hogy hangulatmódosító szerekre fordítja azt. Én voltam tesóm számára a hangfelvevős napló vagy csak dicsekedett nekem,kishuginak hogy milyen fasza gyerek, nem tudom, de én mindent tudtam. És akármilyen bizalmas volt a viszony apámmal erről mindig mélyen hallgattam, nem akartam én bajt és egyébként is fostam az "alvilágtól". Marihuanával kezdte, majd egy kis speed és jöttek sorban a hatások. Én közben 15-16 évesen már dohányoztam, sikerült!!! Le birtam tüdőzni mint a nagyon, el bírtam szívni egy egész szálat egyszerre. Tesóm sokat járt hozzánk "apás hétvége" és egyéb indokok, együtt cigiztünk a gangon, Marbolo! Csak és kizárólag, hallani se akartam hogy én meg a drog.. Vendéglátást tanultam, megerőltető.. főleg a nyári munka, hosszú órákat dolgozni heti 5 napban, aztán még ha csíp is a főnök mehettem rendezvényekre plusz betevőért.. 16.ik életévem valamelyik pontjánál az ágyamon találtam egy kis füvet, "egyedül otthon, senki nem jön még egy darabig" kipróbáltam a füves cigit.

Megosztás a facebookon